Nyitólap Regisztráció RSS Péntek, 2024-03-29, 1:47 PM
Üdvözöllek, Vendég
Fórum tali még:
HONLAP MENÜK
Propaganda
Statisztika
Keresés
Naptár
«  Március 2024  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

A legnagyobb hibák, amiket a magyar használt autó-vásárlók elkövetnek

Köszönöm a leírást Orogányi Tamás barátomnak.

Érdemes végigolvasni!
Remélem segít annak aki autóvásárlást tervez!

A magyar vásárló kevés pénzből akar drágának tűnő autót venni úgy, hogy karbantartásra gyakorlatilag semmit, üzemanyagra pedig száz kilométerenként úgy öt litert akar áldozni. Aztán rendre kiderül, hogy a keveset futott autóval nem minden stimmel, és rémálommá válik a szervizelés.

Várkonyi Gábor használt autó-vásárlási szaktanácsadó szerint jellemző, hogy itthon még a megfontolt vásárlók is gyakran túlvállalják magukat, illetve elhiszik, hogy pont velük nem fog megtörténni az, ami a statisztikák szerint elkerülhetetlen, vagyis tetemes összeget kell költeni az autójuk javítására. Néha teljesen értelmes, képzett emberek is el akarják magukkal hitetni, hogy okosabbak, mint a kereskedők, vagyis kivételesen ők járnak majd jól, nem az, aki 10-20 éve űzi a szakmát. Elképesztő vakmerőségekbe is képesek belemenni egyesek.
Tipikus hiba a magyar vásárlóknál, hogy pontosan annyiért keresnek autót (lehetőleg mutatósat, amit lehet mutogatni a szomszédnak), amennyi pénzük van, pedig aranyszabály vásárláskor, hogy pár százezer forintot mindig rá kell hagyni az első karbantartásra, szervizlátogatásra, vezérléscserére és a többi munkára. Nemhogy a karbantartást, de még az illetékeket, átírási költségeket is kifelejtik sokan a költségszámításból, amikor autóvásárláson törik a fejüket. Sőt, Várkonyi azt is tapasztalta, hogy vannak, akik nem is nulla, hanem egyenesen negatív ráhagyással számolnak, vagyis többért keresnek autót, mint amennyi pénzük van, a különbözetet kölcsönből akarják fedezni. Ha pedig rájönnek, hogy például kellene venni a kocsira még négy új gumit, akkor arra majd csak három hónap múlva kerül sor.
120 ezernél ne legyen több benne
Tipikus az a vásárló is, aki egymillió forintért keres tízéves autót, de csak olyat, amiben legfeljebb 120 ezer kilométer van. „Esetleg még hozzáteszik, hogy lehet az 130 ezer is” – teszi hozzá. Úgy látja, hogy egyesek dimenziós különbségeket vizionálnak pár tízezer kilométer futásteljesítmény-különbségek esetén, holott szinte teljesen mindegy, hogy 120 vagy 160 ezret futott-e
egy ilyen idős autó, mert a lényeg az állapot, és hogy zömében autópályán vagy városban használták-e. Persze valahol érthető ez a hozzáállás Várkonyi szerint, mert egy használt autónál az egyetlen megfogható adat az áron kívül az, hogy mennyi van az órájában.
A vásárlók csak arra figyelnek, hogy keveset mutasson az óra !!!!
Van egy női ügyfele, aki egymillió forintért keres magának első autót. Sehogy sem tudja rábeszélni arra, hogy beleüljön egy hatéves, szinte hibátlan, de 220 ezret futott kisautóba, aminek amúgy újszerű az állapota, mert folyamatosan autó pályáztak vele. Pedig ilyen használat esetén a motor szinte nem is kopik, és a futóművet sem éri komoly próbatétel. Inkább egy öt évvel régebbi autó felé hajlik a hölgy, csak azért, mert annak az órájában csak 130 ezer kilométer van. Az autóvásárlási tanácsadó tapasztalata szerint tízből tíz kispénzű ember így gondolkodik. Csak ne fogyasszon sokat Mivel az egyetlen könnyen megfogható üzemeltetési költség egy használt autónál a fogyasztás, ezért Várkonyi szerint a magyarok a kis futásteljesítmény mellett főképp a kis étvágyat várják el egy használt autótól. Ezért van az is, hogy sokan a legkisebb motort választják, mert az hiszik, hogy az minden körülmények között takarékosabb. Holott egy nagyobb motor nem feltétlenül fogyaszt többet, főleg nagy sebességnél, mivel ott kevésbé erőlködik.

Menet közben eltűnik az áfa

Az áfacsalás egész Európát érintő probléma az országok különböző adókulcsai miatt. Nálunk 27 százalék az áfa, Németországban – ahol Mehrwertsteuernek hívják – és a legtöbb országban 19 százalék. Cég cégtől nettó áron vásárol, amit később felbruttósítanak, aztán itthon valahogy elmarad az áfa befizetése, ami kapásból 27 százalékos ár előnyt biztosít a tisztességtelen eladónak. Várkonyi szerint azonban a magas áfa önmagában nem okolható egyedüliként a csalásokért, mert az „élelmes” magyar kereskedők valószínűleg akkor sem fizetnék be az adót, ha az nem lenne nagyobb mértékű, mint tőlünk nyugatabbra.

Mára komplett iparág épült az áfacsalásokra, ami a rákfenéje a hazai használt autó-piacnak.

Százféle lehetősége van a csalóknak, például átfuttatják az autót néhány szlovák cégen, eladják, esetleg megszüntetik az autót birtokló céget, stb..
Nyilván nem lenne ennyire elterjedt ez a csalási módszer, ha nem lenne egy vásárlói réteg, aki mintha elvárná a kereskedőktől, hogy ezt csinálják, hogy neki így nyomott áron tudjanak autót adni. Ezt a problémát itthon egyszerűen nem lehet kikerülni, ami azért is bosszantó, mert néhány egyszerű jogszabállyal elejét lehetne venni a csalásoknak.

A mobile.de-n hirdetett autók közül az volt flottás, lízingelt autó, amit x+áfa összegért hirdetnek, a többi, amit egy összegben hirdetnek, magánszemélyé volt.
A saját véleményem, és szakértök véleménye is az hogy az áfás számlával külföldről behozott autók közül 10-ből 9-nél elcsalják az áfát.!!!
Akinek van külföldön bejegyzett cége, annak jobban megérheti a kinti 19 százalékos áfát megfizetni, és kinti rendszámmal használni az autót Magyarországon. Egy több tízmilliós luxusautónál a 8 százalékos nyereségből akár egy vadonatúj kisautó ára is kijön.

Van, aki a lízingben bízik.

Látnak egy hirdetést egy lízingdíjjal. Azt hiszik, hogy ez milyen jó dolog, mert akkor havi 100 ezer forintos költséggel akár egy 8-10 millió forintos új autóba is beleülhetnek. De abba nem gondolnak bele, hogy ez a kedvező díj nem fedezi az autó értékvesztését, mert van induló díj és maradványérték, és közben is egy csomó mindent le fognak még vonni az ügyféltől.